hosszú idő, nap,meleg, és jó idő nélkül úgy hat az emberre,mint egy hibernáció.Hibernálja a lelked,tested, az agyad, és felrakja rád a fekete fehér szemüveget.
Aztán egyik napról a másikra, kisüt a nap,és már van ereje, nem csak világít, megjelennek az első darazsak,legyek, és életre kel minden. A "túl hosszú idő!" miatt nekem úgy hat ez a dolog, ez a teremtési folyamat x.része,mintha nem lett volna előtte semmi, mintha soha nem láttam volna a napot korábban, nem láttam volna virágot a földből előbújni, egyszerűen minden évben új. Mert  ha valamit túl  hosszú ideig... na érted! Viszont kell a tél,hogy meglásd ezt,kell,hogy legyen tavasz,kell a leépülés,hogy újra tudd,mi azaz éledés.

addig egyétek meg a napsugarakat, pöcköljétek meg a felétek szálló darazsakat, mint egy rég nem látott barátot, helyettem is,mert én félek tőlük!:D Mondjátok meg a világnak,hogy harmad napra feltámadtatok, és a hetedik napon sem fogtok megpihenni mert csak egyszer lesztek porból,és egyszer lesztek porrá!


 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.